1. Időjárás: Mindegy, hogy esik az eső, fúj a szél, meleg van, vagy havazik - ha nem olyan mint amire számítottam, egy kissé elrontja a kedvem. Ha viszont olyan, akkor hozzáad a jókedvemhez.
2. Csoki: Kinek nem esik jól egy kis csoki?
3. Sms: Ma már mindenki facebookon üzenget. Oké, hogy az ingyenes, de sokkal személyesebb egy sms. Egy kedves üzenet és máris feldobták az egész napom.
4. Ha jól nézek ki: Szerencsére mostanában nincs sokszor olyan, hogy a tükörbe nézek mielőtt elindulok valahova és elkezdek hisztizni, hogy nem nézek ki jól. De megbélyegzi a napomat, ha a hajam nem áll jól, vagy nem érzem jól magam a ruhámban.
5. Gondolnak rám: Lehet akármilyen kis apró dolog, amiből érzem, hogy valaki gondol rám.
6. Kávé: A sulis automata kávétól is fel tudok dobódni.
7. Dícséret: Oké, kinek nem esik jól, ha dícsérik?
8. Könyvek: Elmegyek könyvtárba, vagy egy könyves boltba, de csak nézelődök, mert nincs pénzem könyvre... Imádom a könyveket! Persze, ha valaki megajándékozna eggyel, az se lenne baj.
9. Ha azt látom, hogy rend van körülöttem: Ez az ami a legjobban feldobja a napomat. Sőt... Amikor látom, hogy körülöttem minden okés. Nincsenek hatalmas problémák, viták - semmi. Persze, néha keresztül kell néznem pár dolgon, amin úgysem tudok változtatni.

 Ez a legédesebb, és leggyönyörűbb jelenet a világon. Nem csak a Harry Potterek történelmében, hanem úgy az egész filmvilágban. Oké, oké, mondom ezt én, aki nem láttam a Star Warsot, a Gyűrűk urát és szinte semmi nagy művet, meg úgy egyébként is elég műveletlen vagyok a filmek világában. Mégis kicsúszott a számon ez a mondat. Huuppsz.
 De a barátságuk igazán varázslatos(hahaha. Értettétek.) Most komolyan csak erre lennem szükségem. Egy ilyen kis aprócska, buta, aranyos pillanatra, egy kedves fiú baráttal. Tényleg nagyon tudom sajnálni, hogy tönkretettük Vé-vel a barátságunkat. Hihetetlen dolgok lehettek volna még ebből a haverságból. Mégis, reménykedek. Szépen haladunk előre, csak kár, hogy én még gondolok arra, hogy több is lehetne ennél.
 Na, lényeg, hogy igyekszem a filmes műveletlenségemet behozni, mert ez kezd kínos lenni.

 Nem tudom, már akkor tudnom kellett volna, hogy valami nincs rendben mikor én sajnáltam Edwrad királyt, amiért megőrült. Tudjátok, nem vettem figyelembe akkor még a mindenféle politikai nézeteit, meg ilyesmik. Szimplán megsajnáltam.

S Edvárd király, angol király
Vágtat fakó lován;
Körötte ég földszint az ég:
A velszi tartomány.

Ötszáz, bizony, dalolva ment
Lángsírba velszi bárd:
De egy se birta mondani
Hogy: éljen Eduárd. -

Ha, ha! mi zúg?... mi éji dal
London utcáin ez?
Felköttetem a lord-majort,
Ha bosszant bármi nesz!

Áll néma csend; légy szárnya bent,
Se künn, nem hallatik:
„Fejére szól, ki szót emel!
Király nem alhatik.”

Ha, ha! elő síp, dob, zene!
Harsogjon harsona:
Fülembe zúgja átkait
A velszi lakoma...

De túl zenén, túl síp-dobon,
Riadó kürtön át:
Ötszáz énekli hangosan
   A vértanúk dalát.

 A verseket azt hiszem mégis akkor kezdtem el igazán megszeretni, mikor jött az új irodalom tanár, és a nyolcadikos tananyag: Ady Endre, József Attila, Radnóti Miklós - ők szerettették meg velem igazán az irodalmat, és a verseket. De a nyolcadikos anyagban egyébként is fantasztikus verseket vettünk. Most pedig itt ülök, egy informatikával foglalkozó suliba járok, és szenvedek, hogy nincs is irodalmam ebben az évben.
 Na, adjunk egy kis izelítőt a kedvenc verseimből. Egyik legnagyobb kedvencem, és komolyan mondom, hogy az esküvőmön ezt akarom mondani - Őrizem a szemed. (olvasd) Radnótitól is nagyon szeretem a Tétova ódát(olvasd), bár Ady verse győzedelmeskedett az egyszerűséggel. Az első kedvenc versem mindig is az Őrizem a szemed marad.
 Őszintén bevallom, hogy Arany János verseiért nem rajongtam sohasem. A Walesi bárdok az egyetlen amit szeretek tőle, a többi valami szörnyűség. A sorai túl hosszúak, a mondanivalói nem jöttek át. Nem, nem az én ízlésem. Ugyanakkor valamiért Petőfi hazafias verseit sem zártam szívem rejtekébe. Azért az Itt van az ősz-t(olvasd) persze szeretem. Ki nem szereti? A gyerekkoromat idézi fel, mikor még nővérem tanulta.
 Persze, hogy is felejthetnénk el József Attila Tiszta szívvel(olvasd) című versét? Vagy a Halotti beszédet Kosztolányitól? (olvasd) Juhász Gyuláról sem szabad megfeledkezni. Sok versét szeretem, mint például a Tiszai csönd, És lassan mindent, Szép volt, Csöndes panaszok.(olvasd)
 Lényeg a lényeg, hogy szeretem a verseket. És mostanában szeretnék több verset olvasni. Sőt, szeretném megtanulni minimum a kedvenc verseimet(vagyis amiket itt felsoroltam), ugyanis milyen édesen intelligens és lenyűgöző lenne, ha hopppáá csak úgy felpattanék egy akármilyen random pillanatban és elregélném az egyik versikémet.
 Ugyanakkor keresek egy verset már régóta. Nyolcadikban tanultuk és ha jól emlékszem disztichon versformája van. Talán az írója jellegzetes is volt erről a formáról? A vers a háború idején iródhatott, szerepel benne a kinti világ szörnyűsége, és a biztonságot adó szerelem. Valaki tud segíteni?

 Tudjátok, amikor elkezdtem olvasni az egyik régebbi bejegyzésemet elállt a lélegzetem is. Először nem is ugrott be, hogy ezt én írtam. Utána mégis eszembe jutott, hogy milyen stílusosnak gondoltam leírni az érzéseimet a nagy Valakinek. Na, mivelhogy nem konkrét személyről volt szó. Egyszerűen gondoltam, hogy a béna síránkozásomat arról, hogy nincs párkapcsolatom izgibb keretbe öntöm. A végeredmény talán elég csinos lett. Azt viszont nem értem, hogy a picsába tudtam leírni ilyen pontosan azt amit végül tényleg éreztem? Amikor ezt írtam, közöm nem volt még a szerelemhez, soha nem volt még kapcsolatom azelőtt. Megijeszt... Esküszöm.

 " ... Te elérhető vagy? Tényleg csak küzdenem kell? Várom, hogy egy esős őszi napon meglássalak, és te legyél a napfény, ami áttör a felhők között. Komoly arcodról egy halvány mosolyt küldesz felém. Lassan lépkedsz, és ha nem ismernélek, azt hinném, hogy nem is vagy izgatott, amiért láthatsz. Legszívesebben feléd rohannék, de türtőztetem magam. Végre megölelsz, és én hozzád bújok .Érzem a nagyszerű illatodat. Amikor nem vagyunk együtt, mindenhol ezt az illatot érzem, és azt várom, hogy előbukkanj valahonnan. " 2012. 07. 27. Teljes bejegyzés: itt

 Tökre megelégedtem magammal, mert a tegnapi napom alig gondoltam Rá. Teljesen lefoglalták a gondolataim más dolgok: Milyen változások, újdonságok kellenének az oldalra, a kék haj, a stílusváltásom, könyvek, filmek... Mindenféle gondolatok. Éppen eszembe jutott, hogy ma alig gondoltam rá. Nagyjából öt perc múlva, a semmi közepéből feltűnt a kép, hogy lehet, hogy kavar az egyik osztálytársammal? Még ének órán néztem, hogy körübelül olyan jól el van vele, mint ahogy velem volt azelőtt, hogy össze jöttünk. Utána elvetettem a gondolatot. A csaj szerintem egyáltalán nem az ő esete, ráadásul rengeteg lány barátja van. Nem feltétlenül jelenti azt, hogy összejönnek. Ráadásul van barátja. Nos, valamelyik nap láttam, hogy a csajszi facebookon egyedülálló. Nem gondolkodtam sokat a dolgon, úgy hallottam, hogy nem is szerette a srácot. Viszont azt hiszem emiatt jutott eszembe ez a hülyeség. Ami azóta időközönként befurakszik az elmémbe. Szinte kész tényként gondolok arra, hogy ők most kavarnak.
 Egyébként meg az én édesem küldött egy sms-t. Most már ezerszer barátságosabb, mint a múltkori hivatalos stílus. " Szia hogy vagy? Mikor jössz újra suliba? Már hiányolunk :) ". Oké. Ez egy aranyos, rendes gesztus. Nem, nem kezdtem el mindenfélét fantáziálni, hogy most mit akar(Oké, egy icipicit. De tudjátok, itt az a kurva remény...). Oké, talán arra is gondoltam, hogy most rendes velem, mert aztán meg tudom, hogy mit művel azzal a ribanccal(nem mellesleg az normális, hogy elképzeltem már vagy tizenötször, hogy hogyan fogom megtépni a suli folyosóján. Huuuh. Agresszió? Nálam?).